Kőtözés

Ééééés akkor az úúúúgy volt, hogy...
a 7végén olyan dobozolást folytattam, amit Tóték is megirigyelhettek volna.
Péntek - még az előző napi jógától vidáman és elgyötörten nekiestem a nagy feladatnak: begyűrni a lakás mozdítható részegységeit cipős-, irodaszeres és egy dobozokba. "Meddig tartjuk a szerelmünket a tolltartóba zárva?" - 5lött fel bennem a kérdés, mint idézet, amit sosem értettem, de most...hogy ennyit pakoltam, és mindenfélét csomagoltam mindenhova...most sem tudom, mit jelent a mondat.

Szombat - verőfényes napsütés. A frizura még mindig tartós. De minderről fogalmam sem lehetett, mert én csak nyeltem a port.hu - mármint csak pakolásztam, takarítottam, és az elkövetkező 2-3 évre elég mennyiségű port kebeleztem be. Annyi poratkás táplálékkiegészítőt nyeltem, hogy éhes sem voltam egész nap. Valamikor késő délután jutott eszembe, hogy jé, hát enni is kéne néha. De aztán gyorsan elhessegettem az ilyesfajta gondolatokat, mondván: kinek van erre ideje?

Szóval szombaton átpakoltuk a dobozkákat a hegy egyik oldaláról a másikra, mintegy 10 kerületnyit költözve a XI.-ből az I.-be. Még a Veszprém-Barca is kiment a fejemből, pedig... pont nem jutott tovább kedvenc csapatom.

Vasárnap. No, arról nehéz volna intelligens, szép női módra mondani bármit is, mert csupán nyomdafestéket nem tűrő szókat vágnék a monitorhoz, márpedig nem érdemelte meg.
Igazából egy nagy várakozás volt az egész. Hogy egy nagy gondolkozót idézzek: Vártunk. Vártunk. Vártunk - és imádom Nagy Bandó Andrást.
Azonban nem érkezett meg a kisbusz, amibe végre befért volna a szétszedett ágy és a hűtő...stb. Szerencsére késő estére azért átjutottunk a nagyobb holmikkal is, és félhótan, félnótásan és félig már alva összeszerelésre került az ágy, kitakarítódott a WC és fürdő - vagyis a még aznap használni kívánt helyiségek.

(Nyelvművelő szakkör: a helység és a helyiség közötti egybetűs eltérést anno arról jegyeztem meg, hogy a helyiség pl. WC, a helység meg pl. Budapöst. Valamelyik tanaram mondhatta így.)

Hétfő: reggel 8-10 doboz feltépése után sem leltem az életmentő és napindító KV-mat. Az addig izomlázként a lábamban settenkedő morc felkúszott az arcomra, és letépte a mosolyt róla. Néztem ki borúsan a világba - eső esett, én meg Mission Impossible-ként értékeltem a napi pensumot, miszerint ki kéne pakolni, ki kéne takarítani, és el kéne tüntetni varázslói beavatk nélkül a szobában, és egyáltalán, mindenütt szarta szét heverő doboz és zacskó áradatot.

Kutyául vagyok - kidobom a tacskót. (Erről a poénról sosem tudom, hogy saját-e, de amilyen pocsék...még lehetne Belyájé is.) Helyzetre alkalmazott változat: rosszul vagyok, kidobom a zacskót. No, és kb. ennyire sz*rul voltam, mint amilyen sz*rok ezek a poénnak is silány siralmasságok.

Aztán vettünk néhány tiszítószert, mély levegőt, és nekiestünk az újabb porszívós, letörlős, felmosós verziónak, és valami megmagyarázhatatlan csoda folytán délutánra mindennel végeztünk. Beony. Sőt, még OBI-ba is eljutottunk este, hogy beszerezzünk valami polcos-rakodós alkalmatosságot meg egy-két törlőruhát az elhasznált készlet pótlására.

Beköltöztünk.
Éljen a hurrá!

Ennek örömére alig vártam, hogy hazajussak, lezuhanyozzak, hajat mossak és újra civilizált embernek érezzem magam - utóbbira még mindig várok.

Nos, ma reggel 6-kor ugrottam is ki az ágyból, hogy mehessek végre a nyugis irodai életemet folytatani a csodás munkahelyemen, és este elmehessek jógázni. Könyörgöm, akasszanak fel!
Merthogy jógán szoktunk denevérpózban fejjel lefele lógni a falról, hogy megnyújtsuk a gerincünket.
És ez kérem a kezdő jóga.
Nem tudom, a haladón mit oktathatnak? A továbblépők már nemcsak lógnak a falról, hanem repülni tanulnak?

Mindegy. A lényeg, hogy kikapcsolhassak. No stressz. No költözés. No woman, no cry.
No, megyek.