Ugye mondanom sem kell, mennyire fog hiányni az a sok-sok kedves munkatárs, akiket el fogok hagyni júliusban, midőn távozom a MAÜ becenevű cégtől. A posztjukról leköszönő kollégák helyzete sosem könnyű. Egyrészt az ember sajnálja, hogy annyi macsótündért és irodaangyalt hagy el, miközben már várja az izgi új kihívásokat és kíváncsian lesi, milyen új kapcsolatokat tud majd új helyén kialakítani.
Nálunk vidámságosdi van - általában. Néha meg dolgozunk is.
De most komolyan. Ma kedvenc közvetlen főnököm kijelentette, hogy egy boci bégetett. Kijavítottuk, hogy szerintünk a boci max. aszondja, hogy mú. Mire ő: jó, hát akkor múgatott. Amúgy boci a bélszín nevet nyerte a keresztségben...
Ugyanezen direct boss fejtegette pár napja skót kollégánkkal, vajon hogy is hangozhat in English, hogy bizony szívunk, mint a torkos borz. A mondat végül összeállt: We are sucking like a deep throat skunk.
Kétlem, hogy bármilyen nyelvkönyv hozna rá példát.
De hát kérem ebből is látszik, milyen mélyen ássuk mi bele magunkat a munka rejtelmes világába.
Kedvenc felettesem mondta magára valamelyik nap, amikor eltolt valamit, hogy - idézem - "de egy kis p*cs vagyok". Mire én: "ugyanmár István, ne szerénykedj!"
És vele játszódott le az a jelenet is, amikor indult már át a másik irodába tárgyalni, midőn vad keresgélésbe kezdett, hogy "hol a térkép?" Mire én: "De István, csak odatalálsz a szomszéd irodába..."
Ma mentem iratmegsemmisíteni, és kértem bosst, hogy adja oda a papírhulladékát ezen neves alkalomból. Odafordult hozzám, s miközben nyújtotta az iratokat, kedvesen becézve hozzáfűzte: "kis szemetecském". Meg is hökkentem, hogy tán már nem tud hogyan nevezni engem, de aztán elmagyarázta, hogy csupán a dokumentumoknak szólt.
Hát hiába, én csak egy nő vagyok.
Aztán ma érdekes kérdéssel állt elő könyvelő kolleginám, akivel általában együtt szoktuk elkölteni szerény kis ebédünket. Rámcsörgött belső hálozatunkon, és megkérdezte: megvárjuk, míg kihozzák a kajámat? Mondtam neki, hogy számára ez erősen javallott, mert anélkül sokkal nehezebb elkezdeni az étkezést. Ez olyasmi, amit hozott anyagból mégiscsak kellemesebb megoldani. Igaz, én épp diétázom, tehát saját verziómba simán belefér, hogy én még az étel kiszállítása előtt megkezdem az étkezést.
Komolyan mondom, néha még a levegővételtől is hízik az ember.
Másik pénzügyön ténykedő kollégám ma mesélte valami masszázsos story kapcsán, hogy hozzá nem lehetett anno hozzáérni, olyan érzékeny volt. Kissé megrettentünk, hogy tán átmegy private chat-be a dolog, és mosolyogtunk a félreérthető szitun. Szinte rögvest ezután mondta, hogy bezzeg, amikor még velem járt...mire én: Már akkor sem lehetett hozzád érni.
Be kell valljam, itt tudtam meg pl. hogy létezik ciklámenzöld szín! Egy (nem meglepően férfi) kollégám állította eme színtani képtelenséget, de végül is egyet kellett értenem vele: a ciklámen egy növény. Tehát van szára, levele...stb. Márpedig az valóban zöld! Nem állított valótlant.
No meg persze ki fog zsörtölődni velem, és ki akar majd mindenáron lekezelően viseltetni irántam, ha itthagyom az ájti herceget, és egyéb herceget/hercegnőket?
Kár volna magammal vinni őket. Nagy teher ez így is - nap, nap után.
A búcsút szépre tervezem, épp ezért nem szervezek semmilyen bulit, csak eltűnök szépen, csöndben, ahogy jöttem. Valszleg nem kavarok nagy érzelmeket, hiszen egyrészt csak egy nő vagyok, másrészt csak egy munkaerő. Darab - darab. Senki sem pótolhatatlan. Kivéve azokat, akik ott maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése