Brains

Jajdeszeretem én a Brainst!

Voltam is koncerten nemrég, Bettikével, Plüssel Úrral és még sok más - számomra - ismeretlen emberrel.

Általában évente egyszer igyekszem megejteni egy Brains koncertelést, aminek mostanság a Dürer-kert szokott helyet adni.

Már vállrándítást sem imitálok a csapat standard késése kapcsán, mert tudom, hogy a buli úgyis kárpótol mindenért. És ez ezúttal sem volt másként. Egy zsúfolásig tömött teremben roptam a sok-sok kedves és néhány kedvetlen egyed társaságában az érthetetlen rap és raggie monológokra, amelyeket szerintem még Columbo (kériandrás) sem tud pontosan.

A zenét viszont élveztem - szinte úsztam a boldogságban. Helyesebben leginkább a sörben, a mögöttem bambán vigyorgó, márnemszomjas fickónak köszönhetően, aki bőkezűen osztotta poharából az áldást. Húsvéti locsolásokat megszégyenítő módon öntötte le először a kardigánomat, aztán - ahogy azt levedlettem - rögvest a pólómat és nadrágomat is. A hajam is kapott az áldásból.

Állítólag a sör szép fényt ad neki.

Vagy az csak a növények levelére érvényes?

Nagyjából 1-1,5 óra dance után csalódottan jegyeztem meg társaságomnak, minő rövid kis party volt ez. Rajtuk bezzeg nem ez látszott, hiszen már éjjel 2 felé közelített az idő... hmmm... elvesztettem az időérzékemet. Nem súlyos. Kezelhető.

Repül az idő, ha boldog az ember.

Át is értékeltem a mondottakat, és rájöttem, hogy tulképp nem volt rövid a buli, csak én mulattam túl jól.

Biztosan használt az egy szelet zsíroskenyér extra energiája, amelyet szigorú diétám közepette is kénytelen voltam beiktatni, hogy bírjam a kiképzést egész éjjel.

Vagy csupán a KV volt hatásos?

Esetleg a hangulat?

Fél 3-ra hipp-hopp otthon is voltunk Plüss Úrral, és sietős mosakodások után belehuppantunk az álomba, de rohanvást.

Rég volt már ilyen jó 7végém.

Köszi minden jelen- és résztvevőnek akár ismeretlenül is.

Micsinál a tehén?

Ugye mondanom sem kell, mennyire fog hiányni az a sok-sok kedves munkatárs, akiket el fogok hagyni júliusban, midőn távozom a MAÜ becenevű cégtől. A posztjukról leköszönő kollégák helyzete sosem könnyű. Egyrészt az ember sajnálja, hogy annyi macsótündért és irodaangyalt hagy el, miközben már várja az izgi új kihívásokat és kíváncsian lesi, milyen új kapcsolatokat tud majd új helyén kialakítani.

Nálunk vidámságosdi van - általában. Néha meg dolgozunk is.

De most komolyan. Ma kedvenc közvetlen főnököm kijelentette, hogy egy boci bégetett. Kijavítottuk, hogy szerintünk a boci max. aszondja, hogy mú. Mire ő: jó, hát akkor múgatott. Amúgy boci a bélszín nevet nyerte a keresztségben...

Ugyanezen direct boss fejtegette pár napja skót kollégánkkal, vajon hogy is hangozhat in English, hogy bizony szívunk, mint a torkos borz. A mondat végül összeállt: We are sucking like a deep throat skunk.

Kétlem, hogy bármilyen nyelvkönyv hozna rá példát.

De hát kérem ebből is látszik, milyen mélyen ássuk mi bele magunkat a munka rejtelmes világába.

Kedvenc felettesem mondta magára valamelyik nap, amikor eltolt valamit, hogy - idézem - "de egy kis p*cs vagyok". Mire én: "ugyanmár István, ne szerénykedj!"

És vele játszódott le az a jelenet is, amikor indult már át a másik irodába tárgyalni, midőn vad keresgélésbe kezdett, hogy "hol a térkép?" Mire én: "De István, csak odatalálsz a szomszéd irodába..."

Ma mentem iratmegsemmisíteni, és kértem bosst, hogy adja oda a papírhulladékát ezen neves alkalomból. Odafordult hozzám, s miközben nyújtotta az iratokat, kedvesen becézve hozzáfűzte: "kis szemetecském". Meg is hökkentem, hogy tán már nem tud hogyan nevezni engem, de aztán elmagyarázta, hogy csupán a dokumentumoknak szólt.

Hát hiába, én csak egy nő vagyok.

Aztán ma érdekes kérdéssel állt elő könyvelő kolleginám, akivel általában együtt szoktuk elkölteni szerény kis ebédünket. Rámcsörgött belső hálozatunkon, és megkérdezte: megvárjuk, míg kihozzák a kajámat? Mondtam neki, hogy számára ez erősen javallott, mert anélkül sokkal nehezebb elkezdeni az étkezést. Ez olyasmi, amit hozott anyagból mégiscsak kellemesebb megoldani. Igaz, én épp diétázom, tehát saját verziómba simán belefér, hogy én még az étel kiszállítása előtt megkezdem az étkezést.

Komolyan mondom, néha még a levegővételtől is hízik az ember.

Másik pénzügyön ténykedő kollégám ma mesélte valami masszázsos story kapcsán, hogy hozzá nem lehetett anno hozzáérni, olyan érzékeny volt. Kissé megrettentünk, hogy tán átmegy private chat-be a dolog, és mosolyogtunk a félreérthető szitun. Szinte rögvest ezután mondta, hogy bezzeg, amikor még velem járt...mire én: Már akkor sem lehetett hozzád érni.

Be kell valljam, itt tudtam meg pl. hogy létezik ciklámenzöld szín! Egy (nem meglepően férfi) kollégám állította eme színtani képtelenséget, de végül is egyet kellett értenem vele: a ciklámen egy növény. Tehát van szára, levele...stb. Márpedig az valóban zöld! Nem állított valótlant.

No meg persze ki fog zsörtölődni velem, és ki akar majd mindenáron lekezelően viseltetni irántam, ha itthagyom az ájti herceget, és egyéb herceget/hercegnőket?

Kár volna magammal vinni őket. Nagy teher ez így is - nap, nap után.

A búcsút szépre tervezem, épp ezért nem szervezek semmilyen bulit, csak eltűnök szépen, csöndben, ahogy jöttem. Valszleg nem kavarok nagy érzelmeket, hiszen egyrészt csak egy nő vagyok, másrészt csak egy munkaerő. Darab - darab. Senki sem pótolhatatlan. Kivéve azokat, akik ott maradnak.

Sziszi in Wonderland

Ahogy csak úgy jártam-keltem az állásinterjúk csodálatos világában, egyszercsak egy elvarázsolt vidékre érkeztem, amelyet nem rágcsált meg az idő vasfoga - pont olyan vala, mint annak előtte sok-sok évtizede akár.

Volt szerencsém egy csodákat kutató intézet legkomolyabban anakronisztikusan szép világába megmerítkezni, ahol is szép reményekkel neveztem egy titkárnői posztra, amelyhez tán mondhatjuk, elegendő a tapasztalásom és mindennemű és típusú szakmában szerzett végzettségem.

Szóval megérkeztem a múltba, és csodálkozó tekintettel pásztázva a neoromantikusan düledező épületeket, bemerészkedtem az intézet tárgyalónak nevezett barlangjába, ahol is az inkvizitor bácsik már elő- és nagy szeretettel vártak.

És megkezdődött a vallatás - faggattak mindenről, ami elképzelhető. Előttük a leadott pályázati anyagommal, amely kézről kézre járt, megkérdezték, hogy akkor én ugye angoltanár vagyok? Kissé értetlenül pislogtam, hiszen feketén-fehéren, magyar közérthető köznyelven fogalmazva szerepel általuk is olvasott CV-mben, hogy magyartanár vagyok!!! Szóval óvatosan, diplomatikusan helyreigazítást közöltem, miszerint nem valék angoltanár, hanem...

Erre ők: akkor miért beszél ilyen jól angolul?

Hát majdnem el is szégyelltem magam a kérdés jogosságán merengve.

Mert megtanultam - válaszoltam volna, de ezt azért mégsem. Szerényen jeleztem, hogy ugye jártam én Kenguruföldön, és ott sikerült megtanulnom kicsit angolul is.

A következő meglepő érdeklődésük volt, hogy akkor most ugye én TB ügyintézek és bérszámfejtek?

Mivel kezükben leledzett továbbra is az önéletem, nem értettem a dolgot. Hát hiszen olvashatták, hogy jelenleg tanulom a TB-s szakmát, és hát az is igencsak egyértelműen látszik, hogy bizony hol is dolgozom épp most...

Szóval ismét helyretettem a dolgokat, mire jött a következő kérdés: és mit csinál pontosan egy TB ügyintéző és bérszámfejtő?

Mire közülük az egyik meg is válaszolta: hát azt, amit nálunk az Ilona.

Ahá! - hangzott a felismeréstől csengő válaszuk.

Később terítékre került az is, hogy otthonom, a XX. kerület, melyik is a főváros sok kerülete közül. Miután örvendeztük Pesterzsébet csodás elnevezésének, bevallották, hogy ők nem igen ismerik a kerületek neveit, csupán azt tudják, hogy a 22. kerület, az Csepel. Már majdnem közbeszóltam, hogy Csepel a 21., de mielőtt kinyithattam volna a számat, másikójuk kontrázott: ja, azt az egyet én is tudtam.

Vagy úgy. Akkor isten ments, hogy felhomályosítsam őket róla.

Néhány kedves egyéb kérdésüktől eltekintve nem leptek meg jobban.

Ez is épp elég volt.

Persze, ha részecskegyorsulásról lett volna szó, akkor minden bizonnyal számukra is sokkal kellemesebb beszélgetést tudtunk volna folytatni, de én már csak ilyen maradi vagyok. Egy állásinterjún leginkább a betöltendő munkakör érdekel, bármilyen fontosak is a háttér információk.

Igaz, volt egy pillanat, amikor már azt hittem, minden veszve. Megkérdezték, hogy vajon tudom-e, mivel foglalkozik az ő intézetük, és midőn nemleges választ adtam, szinte tapinthatóvá vált feszültségük, olyan szívesen mesélték volna el akár egyesével is kinek-kinek a kutatási területét, de a nagy önuralomnak köszönhetően, erre mégsem került sor.

Hála a mázlinak.

Azt hiszem nagyon mókás lett volna köztük dolgozni nap mint nap, de valahogy mégsem sajnálom, hogy a kiválasztás során nem rám esett a választás...

ZH a BME GTK ÜTI-n MBA-ból

Ma rekkenő hőség volt - hallottam is, ahogy rekkent - s közben interjúra kellett mennem, aminek kísérőjelenségeként azonnal eleredt az eső. Segond. Akkor mentem, amikor jól esett. És tényleg.

A BME GTK ÜTI-hez voltam hivatalos oktatásszervező poszt ügyében, és miután csak egy kategórikus imperatívuszban invitáló levelet kaptam az eseményről, csupán annyit tudtam, hova és mikorra szól a behívó parancsom, azt azonban nem, hogy mennyi időt fog mindez igénybe venni, és milyen kihívást jelent majd.

A profi állásinterjúztatással szemben ennek nagyon egyetemi fílingje volt. Amikor odaértem, a teremben már egy rakat fiatal hölgy ült a 4 fős padok két szélén, és riadtan meredtek maguk elé holmi tesztkérdésekre. Először azt hittem, eltévedtem, de nem. Nem egy ZH-t írtak, hanem az interjú keretében kigondolt feladatsort töltötték ki épp. Persze nem késtem, csak előbb kezdték, mert ugye idő, míg kiosztják a lapokat...

Az első forduló abból állt, hogy a kiadott 2 oldalas képzésismertető alapján írni kellett 2 levelet - magyarul, kézzel, papír alapon, a XXI. században...áááááááááá... - amelyben hallgatók kérdéseit kellett megválaszolni 5-10 mondatban a tájékoztatót alapul véve. Aztán volt néhány gyors kérdés is, pl. hogy mi az egyetem pontos neve (!!!), mi a jó vezető és a jó kolléga 5-5 ismérve...stb. Igazán nem volt nagy cucc, simán meg lehetett oldani 20 perc alatt, bár 30 állt rendelkezésre. Természetesen, ahogy anno a suliban, ezúttal is én lettem leghamarabb kész, és ahogy felálltam, láttam, amint épp infarktust kap a többi "dolgozata" fölé hajoló sorstársam.

Ahogy kiértem, erősödött a fősulis fíling, mert a folyosón várakozó második csapat emberke egyből elkapott, hogy mi történt bent? Nehéz volt-e a teszt? Én meg mosolyogva vázoltam nagy vonalakban, hogy milyen benyomásokat szereztem a ZH jellegű állásinterjúról.

Azt mondták, kb. 1 hét múlva hívják be 2. karikára azokat, akiknek jól sikerült az első fordulója, de ennyi tesztet 2 hét alatt sem fognak tudni kijavítani. Nem értem, miért nem computeren teszteltek minket - abból az is kiderülhetett volna, hogy a jelentkező nemcsak fogalmazni képes, hanem a számítógéphez is ért. Javítani is egyszerűbb úgy, de talán egy grafológus csapat fogja árgus szemmel elemezni kéziratainkat, s itt a magyarázat...

Zsül megkérdezte, hogy a jó vezetőt és a jó kollégát is a kapott anyagból kellett-e definiálni, vagy IQ-ból?

Megvallom, kínlódtam a válasszal, mert milyen a jó vezető? Hát milyen szempontból?

Fizikából ugye akkor jó, ha vezeti az áramot / hőt.

Közlekedési szempontból: ha ura a közlekedési eszköznek, amelyet kormányoz.

Kormányzási szempontból: ha jó döntéseket hoz, megfelelő jogszabályokat alkot.

Gondolom, azért is kellett a pad két szélére ülnünk, hogy a padtárs ne tudjon súgni ezzel kapcsolatban...

Azért meg lehetett volna még spékelni egy kicsit az utolsó gyorstesztes részt mondjuk az alábbihoz hasonló kérdésekkel:

• Ha "A" nagyobb, mint egyenlő, akkor "B" és "ME" minek a rövidítése?
• Mely halmaz közös elemei a következő képzések...?
• Milyen rövidítések bevezetését tudná még elképzelni egyetemi szegmensünk nevében?
• Mennyi 1/5 rektor? (rektoriális számítás)
• Rossz időben, szélárnyékban, hogyan közelíthető meg a tanulmányi osztály vezetője?

További 5leteket is szeretettel várok!

eredmények

Boldogan jelentem: már 3. hete önsanyargatjuk magunkat. Ma megértük Plüss Urat - még mindig 184 cm. Szóval 2 teljes 7 alatt 7 teljes kilótól szabadult meg - ez már kezd szöveges matekpéldába áthajlani... Ha egy Plüss 2 hét alatt 7 kilót fogy, mennyit fogy a barátnője, aki fele akkora? És bizony, a barátnő - jelen esetben szerény személyem - jelenleg 3 kiló mínusz büszke elvesztője.

Nem vagyunk rosszban a leadott kilók meg én, de őszintén mondom, hogy soha többé nem akarom viszontlátni őket! Ez olyan veszteség, amit igen könnyen fel tudok dolgozni, sőt...minél nagyobb a (súly)veszteség, annál vidámabb leszek.

Persze még sehol sem tartok, de már legalább elindultam.

A lejtőn lefeléhééé.

És nincs megállás.

Persze nem vagyok olyan elvetemült, mint a boltban előttem vásároló pár, akik biolisztet vettek, bio céklalével. Szép kis ebédjük lehetett, ha ezt mind összemixelték.

Én bizony eszem husit (keveset igaz, de mégis), sok zöldséget (kizárólag nem bio verziót), gyümit, joghurtot, túrót...stb. Ja, és annyit iszok, mint egy teve. Már nőtt is két púpom, de kizárt, hogy a diétától.

Szóval a csodás fogyózás mellett azért sokat jelent az aerobicba oltott jógaóra, amire járok heti kétszer...meg a séta. Elmennék akár a legmesszebbmenőkig is.

Üléskeresés

A nagy üléskeresés közepette találkoztam már a KFKI RMKI (Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének) vezetőivel, egy reklámügynökség fejvadászával, ma pedig a BME GTK ÜTI vár. Kalandozok, mint a honfoglaló mogyorók. Sose lehessen aztat tudni, merre vet az élet. Bárhol, bármikor lehet jó, puha, kedvező, komoly és megértő munkahelyet találni - csak aztán fel kell ébredni.

De nem akarok többé mostohagyermek-munkavállaló lenni, akit nem tartanak számon sehol - idézet a pénzügyesünktől. Merthogyha a feladatok kiosztásakor igenis ott vagyok a listájukon, akkor bizony az elszámolásnál se dobjon már le az a lista magáról! És ne mondják már, hogy bocs, de elszámoltuk. Magunkat. Pont te vagy az az egy, akinek épp nem jutott. Járni jár, de nem jut - alapon.

Emléxem azokra a szépemlékű, drága 7végékre, amikor szombaton és vasárnap is az irodában robotoltam lelkesen. Azok voltak ám csak a szép idők! Hova is mentem volna abban a hideg téli időjárásban? Hát nem jobb volt nekem itt ténykednem? Otthon csak a meleg tea és egy jó könyv, meg Plüss Úr várt volna, és tán néhány jó film. Az meg kinek kell, ha hasznosabb elfoglaltságot is találhat, nem? Na ugye.

Belya és Zsül teljes nemdrukkolása mellett próbálok egy kedves, szerető munkakörnyezetre lelni, ahol ha nem is becsülik meg, de legalább anyagilag időben és pontosan honorálják a ténykedésemet.

Hajrá!

Miértek és mertek

Hogy miért is óhajtanék én megválni csodás autópálya-üzemeltető projekt asszisztensi munkaköröm szépségeitől?

1. mert bizony határozott időre szerződtettek, s az június végéig szól csupán
2. mert amolyan mostohagyerek vagyok a cégnél: ITE-snek MAÜ-s, MAÜ-snek ITE-s

Miért vagyok mostohagyerek?

1. mert a MAÜ fogadott ugyan örökbe (velük van szerződésem), de papíralapú főnököm és húsvér felettesem között nem különbség, de szakadék tátong
2. mert közvetlen felettesemtől csak munkát (és idegbajt) kaphatok, de döntést és állásfoglalást nem
3. mert így találták ki a vezetők

Olyan jó volna, ha lenne egy "gazdi", akihez tartozok. Aki nemcsak papíron kinevezett ez+az, hanem tényleges, potens felettes, utasítási joggal, meg persze döntési képességekkel. Elanyátlanodtam. Két cég között a pad alá...

Miért nem fogad örökbe az ITE?

Van ilyen szándokuk. Én kértem, hogy körvonalazzák mindezt, de olyan elmosódott körvonalakat vázoltak, hogy azt művészeti képzésen tanulhatták és nem mérnök hallgatóként. Én B10-es ceruzával sem tudok olyan elnagyolt satírozást véghezvinni, mint ők szavakkal e témában. Nagy kérés konkrét feladatkört és munkaköri leírást kérni?

Miért vagyok elégedetlen, ha egyszer...?

1. mert itt csak a bizonytalanság biztos 100%-ig
2. mert harcolni kell mindenért, ami jár, s tulképp nem is kérdés, hogy jár
3. mert egy kollégám jól fogalmazta meg a céges hozzáállást: nem tartanak számon sehol (kivéve, ha munkát kell kiosztani)
4. mert szeretném, ha ember- és munkatársszámba vennének
5. az elégedetlenség hajt előre (az irány nem biztos, hogy jó, de legalább haladok)

Miért vagyok ennyire álmodozó?

Nem vagyok az. Ha természetes, hogy reggel bejövök, és 5-ig dolgozok, akkor legyen természetes az is, hogy kifizetik. Ha természetes volt, hogy akár 7végén is dolgoztam, vagy este fél 10-ig robotoltam az irodában, akkor legyen természetes, hogy bónuszosztáskor nem maradok ki. Ha természetes, hogy a cégcsoport minden egyes élőlénye kap inflációkövető béremelést, legyen alapértelmezett, hogy a minden élőlény fogalmát maradéktalanul kielégítem én is, tehát járjon nekem is.

Miért váltanék, amikor az anyacég mégis örökbe fogadna?

Mert a fenti okok demoralizáltak. Bérből és lelkesedésből élő emberke volnék. És egyre fogy a lelkesedés, ha semmibe vesznek. Mondhatni, lelketlenedni kezdtem. Egész jól megy. Ja, és mert mindig lehet többre, jobbra vágyni. Szakmailag, anyagilag, emberileg.

Mi lesz eztán velem? Ki tudja? Meglátjuk. Blogba foglalom, amint értesülök jövőmről.

Internyúl a fejvadásznál

Szeretném betenni a nemesebbik, értelmesebbik felem egy jó helyre. Tulképp nem egy jó állást, hanem egy jó ülést keresek valami kényelmes irodai székben, ahol ugyan kell dolgozni jócskán, de megvan a miértje, és anyagilag is látni értelmét a dolgoknak.

Kalandozásaim során több csodás fejvadász céggel kerültem kapcsolatba, akikről - egész idáig - jó véleményem alakult ki, de tán csak tapasztalatlanságom okán.

Az egyik helyen péel majd 1,5 órás számtech tesztet kellett kitöltenem (word+excel), és ígérték, hogy kb. 2-3 napon belül visszajeleznek a teszt kiértékeléséről, s annak fényében az állással kapcsolatban is. Amikor már egy hónapja vártam hiába a hívásukat, rácsörögtem az ügyintéző csajszilibára, aki némi ingerültséggel a hangjában válaszolta, hogy még függőben a folyamat... mondtam, hogy tulképp már nem is az állás érdekel, de ha szabadságom idején tesztelgetősdit játszottam, akkor legalább annak az eredményét szeretném tudni - mert az ugye hasznos visszajelzés volna a tudásomról. Persze azt se tudta, miről beszélek, és ki sem javították, át sem nézték a feladataimat.

Természetesen a nőstényállatka ismételten biztosított arról, hogy keresni fognak az állással kapcsolatban, de ez már 1,5 hónapja volt...és én már nem hiszek a mesékben.

Ők a Tele-Scope - hogy ne említsek neveket. :)

Egy másik esetben - másik fejvadász - ügyes kis tanácsadó kollégája hívott fel 1 hónappal azután, hogy beadtam a jelentkezésemet. Ő közölte, hogy másnap napközben kéne mennem interjúra, és kb. 3 napon belül kezdeni kéne, ha megfelelek a főnöknek. Amikor finoman céloztam rá, hogy én még dolgozom, és nem egyszerű megszervezni pl. egy csütörtök napközbeni időpontot, szinte megsértődött, amiért nem állok azonnal rendelkezésre, amint kihúzni kíván a fiókból. Csakhogy én nem egy felvillantható csinos kis önéletrajz vagyok, hanem egy élő ember.

Sietve be is fejezete a trécset velem, mert neki rögtöndeazonnal kellett valaki, és hozzáfűzte, ennél fontosabb teendői is vannak. Na most ki hívott kit és miért is??? Akart vele a fene hosszasan tárgyalni a semmiről.

Legutóbb egy nagyon kecsegtető állásajánlat bűvöletében kerültem el egy újabb fejvadász céghez. Viszonylag frissek a piacon - vagy csak én nem hallottam róluk eddig.

Igen kettős érzéseket keltett bennem az egész internyúl.

Én 9:00 órára, teljesen pontosan érkeztem. Siettem, hiszen utána munkába kellett jönnöm.

A hölgyemény még ekkor készítette reggeli KV-ját, s közben hallhattam is beszűrődő csacsogását, miközben kerek 10 percet vártam rá. - Negatívum.

A mélyinterjú mindenre kiterjedt, kis angol teszt is volt benne. - Pozitív.

Sem telefonon, sem e-mailben nem jelezte előre, hogy a kis beszélgetésünk nem fél órás lesz, hanem még kiegészül egy kis számtech teszttel is, ami minimum 35 perc. Így aztán nem is tudtam értesíteni a főnökömet sem arról, hogy nem csupán kicsivel később érek be, hanem mintegy másfél órával leszek csúszásban, mire felütöm fejem egyáltalán az irodában.

Negatívum.

Aztán jött a számtech teszt. Egy angol levélírós word feladat, és egy kimutatáskészítős excel. Kisujjból. Pozitív.

A munka és a feltételek amúgy egy 10-es skálán 25 pontot értek el nálam, de a nagy kérdés, hogy mennyire feleltem meg az igényeknek - és itt már személyes szimpátia is dönthet, hogy vajh bejutok-e a munkahely mennyországba, avagy sem.

Kéretik erőteljesen nemdrukkolni utóbbiért, mert Belya és Zsül általában ezzel a nemszurkolós módszerrel szokott nagyon sokat lendíteni ügyeim állásán.

Zsül+Belya

Nagy érdeklődés és várakozás előzte meg kedvenc két miskóciai barátom érkezését. Nem győztük sikálni az albérlet, a csempék pont úgy ragyogtak, mint a találkozás örömében fürdőző arcok, és diétás létünk ellenére is igyekeztünk csodásfinomat sütni-főzni, hogy jóllakassuk ínyenc brátinkat.

Mondtuk is nekik, hogy jöhetnének sűrűbben - akkor tán gyakrabban takarítanánk...

A 7vége fenségesen jól sikerült - a szokásos 1,25 órás előadás helyett még Sándor Gyuri bácsi is 2 órásra húzta szét a műsorát, és mondhatom, igazán jól szórakoztunk rajta - annak ellenére, hogy mi már harmadszorra láttuk/hallottuk ugyanazt.

Dehát Gyuri bá megunhatatlan.

Az előadás kezdetén a függény szétmegy - majd összevarják.

Klasszikus.

Mostanság csütörtökönként szok' lenni az m1-en a Hogy volt c. műsor, amelyben régi nagy parodistáink jelenetei kapnak helyt, és ők maguk is szerepelnek meghívott vendégként. Érdemes követni. Múltkor volt Gyuribá is benne, és másik nagy kedvencem, Nagy Bandó is...

Miskóciai barátaink ugyan az ország legárvizesebb térségéből érkeztek, s ennek ellenére - vagy tán épp ezért - abszolút ráálltak a katasztrófaturizmusra: megszemlélték a rakpartot nyaldosó Dunát. Csodálkozás, fotózkodás és élmények: a pöstieknek sem jobb. :)

Azért bevittük őket az erdőbe...képletesen. Csőbe húztuk őket - nem karóba. Labirintusba. Merthogy a budai vár - ránk. Alatta meg a labirint. És mi alávalóak voltunk. A vár alá. Kerestük a kiutat, mint a magyar gazdaság.

Mi megtaláltuk.

Aki még nem volt, annak tudom ajánlani megtekintésre. Poén. És klímáját tekintve jóval kellemesebb, mint a 30 fokban főni.

Fotók erős cenzúra mellett kerültek feltöltésre, és béleltem velük iwiw-en az akutális nevű mappámat. Kíváncsiak -> iwiw.

Minden jó, ha a vége jó, és nekünk igazán jól telt. (Márhogy a 7VÉGE.)

Szépen lassan elfogyni...

Mostanság nagy divat a paleolit diéta, és némelyik pasi tényleg úgy eszik, mint egy ősember, de én nem követem a trendet. Simán csak csökkentett kalóriabevitelen vagyok, és közben tekergetem tagjaimat jógázás fogalma mögé bújtatva. Igazán jól szórakozom, bár már nem a denevérlógással kombinált csüngős jógaórára járok, hanem egy aerobic felé közelítő verzióra, de élvezem. A fő a mozgás, meg a jó társaság, meg a fogyás. Vagy inkább formába lendülés.

Egyelőre nem éhezek, de néha sóvárogva tekintek egy-egy fagylaltospult felé, vagy mély sóhajjal felelek csak a finom milka csokik csábítására, és hiába mosolyognak felém a kedves kis péksütemények, nem török meg. Még. :)

Milyen furi, hogy ez egy olyan szitu, amikor a negatív előjelű dolgoknak örül az ember, pl. -1,5 kg. Ennyivel lettem könnyebb 1 hét alatt. Nem is akarom túlzásba vinni a dolgot, ez tán még az egészséges határon belül mozog. Kíváncsi leszek, hogy a következő hét elteltével mit fog mutatni a mérleg? - Fityiszt. :)

A legújabb őrületek között találhatóak a mínusz kalóriás ételek. Ami azért mókás, mert ugye úgy hirdetik őket, hogy ezekkel soványra lehet enni magunkat.

Erre csak azt az idézetet tudom idecitálni, hogy ha ez valóban igaz volna, akkor veszélyes lenne mínusz kalóriás ételeket enni, mert ha csak ebből állna az étrendünk, akkor szépen lassan teljesen elfogynánk a végére, hiszen minél többet eszünk, annál többet fogyunk. :)

Én inkább a madárétkezés híve vagyok. Egyrészt: mert csak csipegetek. Másrészt: leginkább madárhusit eszek, ha húst eszek. Ha eszek, leszek. Remélhetőleg egy jó pipi. Vagy buta tyúk. De hogy ki és miért akar madárnak nézni, erről egy másik bejegyzésben inkább.