Katja was here

Katja és Timo hétfőn érkeztek csodálatos fővárosunkba, és azt hiszem, ez alatt az idő alatt, sokkal többet tettem az országimázsért, mint az elmúlt X év alatt a kormány. Talán ez nem is az ő feladatuk. Jó bornak nem kell cégér. Jó cégnek nem kell bor. A jó céges bort hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Bocsi, elragadtattam magam, de tudjuk be ezt a láznak, ha lehet.

Szóval kedvenc barátném a hét elején érkezett az NH Hotelbe (Vígszínház mögött található), és aznap este adtunk nekik egy kis ízelítőt a jó magyar kosztból.

Plüss Úr kedvenc pub-ját kerestük fel a Ráday utcában, és mi más is lehetne a hely neve, ahova német barátokat invitálunk, mint Berliner? Rögvest ki is próbálták a méltán ismeretlen magyar sörök egyikét, de azért ízlett nekik. A pincér - Plüss Úr ismerős lévén e helyen - ajánlotta a friss töpörtyűt előételnek, és bár furának tűnt nekik elsőre, azért szép alaposan eleszegették. Aztán egy viszonylag átlagosnak mondható vacsora után jött a somlói galuska, melynek osztrák változatát ismerik külföldön, ami azért teljesen más. Szóval az édességgel végképp levettük őket a lábukról, de hátra volt még a feketeleves: meg kellett kóstolniuk a pálinkát...

Annyira bánom, hogy nem csináltam fotót Timo arcáról, amikor beleszagolt a birsalma páleszes poharába. 100 évente egyszer látni ilyet. Bíztattuk is rögvest, hogy ő egy erős (német) srác, legyen bátor, és igyon, túl fogja élni...stb. Aztán tulképp ízlett neki, miután legyűrte, de tegyük hozzá: nemes - és majdnem - egyenlő küzdelem volt.

Kedden megmutattuk nekik a nemtúristákjárta Vörös Oroszlán teázót, és ez szintén egy jó pont volt, ugyanis ők otthon még sosem voltak teaházban. Nem is igen jellemző rájuk a teázás - na jó, de a németek tudnak sört főzni, minek teáznának?!

Azt hiszem, a teázó specialitása a csiga volt - ő szolgálta fel az italokat.

Komolyan, a pincér olyan figyelmetlen volt, hogy szeméthalmot építettünk az asztalunkra, de nem tűnt fel neki. Próbáltuk felkelteni a figyelmét, de hiába volt minden erőfeszítés, ránk se retyetye. Mi viszont jól szórakoztunk rajta. Zoli mondta is, hogy "just relax, it's a teahouse". Valszleg azért ilyen lassú a kiszolgálás, hogy az ember hosszan élvezhesse a teázás megnyugtató élményét.

Azért kellenek a tourist élmények is, a Vár pl. kihagyhatatlan látványosság. Főleg a prospektusok által nem említett labirintussal! Persze németek mindenütt. Katjáék valóban otthon érezhették magukat.

Szerda volt a csúcspont, pedig semmi különöset nem alkottunk. Kimentünk a Hősök terére, és rögtönzött töriórát tartottam nekik angolul, elég sajátos stílusban mesélve Könyves Kálmánról és a boszorkányokkal kapcsolatos törvénykezéséről, meg Mathias rexről, aki a legszimpibb volt Katjáéknak. Meg is lepődtek, hogy mi mennyi mindent tudunk a saját történelmünkről, és hogy tulképp mindenről tudunk mesélni. Meglestük Anonymust a Vajdahunyad várban, aztán beültünk a Kertembe, ahol is végre ihattak egy tényleg jó páleszt (mézes meggyeset), ami valóban ízlett nekik. Az alkoholnak hála mindannyian egyre folyékonyabban beszéltük az angolt. Végre Timo is megszólalt angolul, és a fiúk szép alaposan elkommunikáltak.

Hivatalos volt HajduZ és HajduT is a helyszínre. Kérdeztem is Plüss Urat: "When are your friends coming? After eight? No, it can't be, After eight is a chocolate." Igen, nekem angolul is ilyen pocsék a humorom. És igen, sajnos képes vagyok átültetni a buta szóvicceimet idegen nyelvre. Hát hova tűnik ilyenkor a büszkeségem???

Mindenesetre a két Hajdu csak emelte az est fényét jelenlétével, és a fiú szakasz is belemelegedett a beszélgetésbe, mi meg nosztalgiáztunk egyet Katjával. Tényleg hiányzott ő, Perth, a csapat, az ott eltöltött idő, az áramlatok, a part, a barátság. Szinte meghatódtunk. Vagy csak részegek voltunk.

De kellett egy ilyen este is, amikor oldódtak a gátlások, és nem egy puccos helyen mutogattuk, hogy mire büszkék a magyarok...stb. A Kertem egy retro, igazán old school hely, ahova beviheti az ember a bicaját, a kutyáját, a barátait.

Azt hiszem a hámból történő kirúgás meg is ártott nekem. Vagyis inkább az, hogy a múlt héten begyűjtött dáthámat még nem sikerült teljesen kikúrálnom, és nem igazán segített az sem, hogy ezen a héten minden nap, meló után indultunk Katjáékért, aztán meg erre-arra. Szóval nem pihentem ki magam, és a szerda esti mulatozás után felszökött a lázam.

Csütörtököt mondtam. Aznap itthon kellett maradnom. Nem akartam, mert tényleg szeretem a munkahelyemet, és érdekes tapasztalatokkal gazdagodok minden nap, de a láztól képtelen voltam megszabadulni. Úgyhogy el is vittem a dokihoz, hátha ott elhagyhatom.

Azért még mielőtt Katjáék hazaindultak, felmentünk a Citadellához, csináltunk pár fotót, a srácok játszottak Robin Hood-osat (Plüss Úr egész jól lő, pedig eddig csak célozgatott...). Aztán elváltunk, mint ágtól a levél, s mindannyiunk szíve lett puszta, hideg tél.

Nem vagyok jó búcsúzkodásból. Vagy indokolatlanul elhúzom a dolgot, vagy udvariatlanul rövidre fogom. Szerencsére Katjáék sem igazán profik ebben, így inkább úgy búcsúztunk el, hogy remélhetőleg hamarosan találxunk. Talán már októberben, ha tényleg kivágtatunk Mr. Plüssel az October Fest-re. A jó német sör legyen Mindannyiunkkal!