Szombaton 8:30-tól olyan sokirányú tesztelésnek voltam alávetve, hogy hirtelen azt se tudtam, ki kivel van, honnan támadnak, és merre vagyok arccal. Olyan volt az egész, mint egy jó húsleves: tartalmazott mindent. Nem állítom, hogy csupa zöldségről volt szó.
Miután már tudom az eredményt, el kell ismernem, nagyon érdekes és megbízható mérési eredményeket kaptunk - tulképp szinte mindenben kimagasló vagyok. A magam 164 centijével ez azért nagy szó.
A szavakkal, meg a fogalmakkal jó baráti viszonyt ápolok, de ezen azért ne lepődjünk meg nagyon. Az a pár főiskolai év mégsem múlhatott el nyomtalanul, hiába próbáltuk kitörölni.
A számokkal már nehezebb a dolog. A szöveges feladatokból csak átlagosat produkáltam. Már kiskoromban is az számított a mumusnak. Illetve sose tudtam elképzelni a mumust, de ha mégis, akkor szöveges példa képében riogatott rémálmaimban.
Viszont megnyugtató, hogy a matematikai logikám a helyén. Az ismét valahol a jó átlag felett lebeg. És itt az átlag a diplomás, irodavezető jellegű posztnak megfelelő értelmességi réteget jelöli EU-n belül, a cégnek ugyanis erre van rálátása a saját teszteredmények alapján. Higgyünk az adatbázisnak, és fogadjuk el, hogy a térlátásom is bámulatos. Legalább is kockát kihajtogatni, forgatni bármikor, vagy összevágott síkidomokat újraidomítani az megy, mintha sose csináltam volna mást. És lássuk be, ennek azért jelentős szerepe van az iroda napi üzemeltetésében - csak tudnám mi?
No és ott van még a memória teszt, amire nem emléxem.
Mármint nem rémlik, hogy valaha is gond lett volna a memóriámmal.
18 évesen csináltam az első RTM és HTM vizsgálatomat. Szégyellem, de be kell vallanom töredelmesen: mindkettő 100% lett. A mai napig őrzök képeket, szókat belőle. Az RTM az átlagos átlagemberek esetében is 90% feletti, de a HTM már nem igazán.
Ez azonban inkább adottság, nem tettem érte semmi különöset. Így kaptam, készen.
Nekem tehát nem a tanulással, hanem a felejtéssel van problémám - igaz, már dolgozok rajta.
Szóval mindehhez egy egész kiváló figyelemkoncentráció és monotonitástűrés párosul.
Miután mindenféle eredményem hűdejajdejó lett, a pszichomókus néni félve pislogott a CPI 480 kérdésének kiértékelésére, mert saját nem elhanyagolható szakvéleménye szerint az ilyen típusú magyar emberek abszolút frusztráltak a tudásuktól, és valamilyen módon szorongóvá válnak a saját IQ miatt.
Nekem bezzeg még a személyiségjegyeim is csupa pozitívat mutattak.
Kezdtem azt hinni a sok jó hallatán, hogy nem rólam van szó. Vagy én már annyira szuper vagyok, hogy nem is létezem.
A legeslegszebb a vezetői stílusom elemzése volt. (B kat. jogsi)
A sikeres nyugat-európai managerek jellemző jó tulajdonságai nyilvánulnak meg vezetési stílusomban. Ami azért jó, mert elvégre pedagógusnéniként csak tudnom kell a feladatokat kiosztani, megszervezni, számonkérni, a nebulókat ösztönözni...stb.
A túl szép, hogy igaz legyen fílinget persze a végén csodásan agyoncsapta a pszichodokinéni néhány finom megjegyzéssel...szóval ne legyek meglepve, hogy a fantasztikus adottságaim ellenére sem engem választanak a meghirdetett posztra.
Mert ugye én ekkor még nem ismertem a megbízó céget...
Szóval a sztori úgy áll, hogy engem átszitálnak, megszűrnek, kizsigerelnek, átpréselnek, kipasszíroznak, és ott állok talpig CV-ben, IQ-, memória, - személyiség, vezetői attitűd- és egyéb tesztek eredményeivel a munkáltató előtt, aki az én angyali csodás lényemhez képest nem biztos, hogy a munkahelymenyországot tudja nyújtani.
Hmmm...legyen a mai mottónk, hogy a lényeg lényege lényegében lényegtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése