Már legalább 1,5 hete, hogy a mamára gondolok, mindig...az jut eszembe, hogy az idézeteket sosem tudom végig.
Szóval bizony és igen, már 8 napja vagyok munkanélküli, és élem meg a mindennapokat a MAÜ és ITE kötelékén kívül. Mondhatnám, hogy szürke, unalmas, céltalan és kilátástalan minden pillanat, mióta nincs meg a napi rutin az életemben, de azért ne vakítsuk a mókust - meghalni sincs időm. Azzal a felkiáltással, hogy majd ha már nem dógozok, mi mindenre lesz időm, hááát... be kell vallanom, hogy nem egykönnyen találok lehetőséget a láblógatásra.
Azokban az interjú folyamatokban, ahol már eljutottam 1-2-3 vagy n+1 körig, csak nem adom fel a dolgot, és próbálom végigvinni a tárgyalásokat, végigcsinálni az interjúkat minden szinten, végigkínlódni az ilyen-olyan teszteket, elvégre sose lehessen tudni...
Amúgy meg egy barátnak segítek, amíg nyaral. A helyettesítés egy jó elfoglaltság, de azért időt igényel.
Mindeközben azért az eddig halogatott ügyintézések is képbe kerülnek, meg ugye tanulni sem ártana, mert a legutóbbi modulzáróm óta nem foglalkoztam semmit a TB szövevényes világával. Meg néha azért el kell menni ugye egy-egy Brains koncertre. Merthogy tán most először lesznek a ZP-ben - azt meg már csak látni kell.
A Vb alatt meg egyértelmű volt, hogy drukkolni kellett - és az ügy érdekében még akár azt a kellemetlenséget is vállaltuk, ha a ligetbe kellett kiülni egy fröccs mellé, zsíroskenyért enni, kivetítőn követve az eseményeket. Hiába, a szurkolói önfeláldozás nem ismer határokat.
No és ne feledkezzünk meg a heti 2szeri edzésről sem! Már szinte fájna, ha nem tekerhetném ki tövestől tagjaimat jóga címszóval.
A kézműves foglalkozásokról meg aztán végképp ne is tegyek említést, hiszen még csak bejelentkeztem egyre. Lehet mindenféle technikákat elsajátítani. Jóanyám legutóbb pl. a repesztőlakk technikával barátkozott.
Talán így érthető, hogy nem értem még rá igazán hiányolni az ex kollégáimat, vagy a munkahelyt. Minden bizonnyal hiányni fognak, majd. Egyszer. Valamikor. Idővel. Meg minden.
Szóval bizony és igen, már 8 napja vagyok munkanélküli, és élem meg a mindennapokat a MAÜ és ITE kötelékén kívül. Mondhatnám, hogy szürke, unalmas, céltalan és kilátástalan minden pillanat, mióta nincs meg a napi rutin az életemben, de azért ne vakítsuk a mókust - meghalni sincs időm. Azzal a felkiáltással, hogy majd ha már nem dógozok, mi mindenre lesz időm, hááát... be kell vallanom, hogy nem egykönnyen találok lehetőséget a láblógatásra.
Azokban az interjú folyamatokban, ahol már eljutottam 1-2-3 vagy n+1 körig, csak nem adom fel a dolgot, és próbálom végigvinni a tárgyalásokat, végigcsinálni az interjúkat minden szinten, végigkínlódni az ilyen-olyan teszteket, elvégre sose lehessen tudni...
Amúgy meg egy barátnak segítek, amíg nyaral. A helyettesítés egy jó elfoglaltság, de azért időt igényel.
Mindeközben azért az eddig halogatott ügyintézések is képbe kerülnek, meg ugye tanulni sem ártana, mert a legutóbbi modulzáróm óta nem foglalkoztam semmit a TB szövevényes világával. Meg néha azért el kell menni ugye egy-egy Brains koncertre. Merthogy tán most először lesznek a ZP-ben - azt meg már csak látni kell.
A Vb alatt meg egyértelmű volt, hogy drukkolni kellett - és az ügy érdekében még akár azt a kellemetlenséget is vállaltuk, ha a ligetbe kellett kiülni egy fröccs mellé, zsíroskenyért enni, kivetítőn követve az eseményeket. Hiába, a szurkolói önfeláldozás nem ismer határokat.
No és ne feledkezzünk meg a heti 2szeri edzésről sem! Már szinte fájna, ha nem tekerhetném ki tövestől tagjaimat jóga címszóval.
A kézműves foglalkozásokról meg aztán végképp ne is tegyek említést, hiszen még csak bejelentkeztem egyre. Lehet mindenféle technikákat elsajátítani. Jóanyám legutóbb pl. a repesztőlakk technikával barátkozott.
Talán így érthető, hogy nem értem még rá igazán hiányolni az ex kollégáimat, vagy a munkahelyt. Minden bizonnyal hiányni fognak, majd. Egyszer. Valamikor. Idővel. Meg minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése